Szálláshely adatai
Szabad szobák:
4 db
Kedves Vendégeink!
Az „ANGELHAUS” VENDÉGHÁZ a Várfürdő közelében a Nagyváradi út 32/b szám alatt szép, csendes környezetben egész évben várja Önöket. Az apartmanház a gyulai Vár és a Gyulai Várfürdő főbejáratától kb. 300 m-re Északi irányban fekszik. A város központja ötpercnyi sétával elérhető, ahol több étterem, vendéglátóhely, ABC áruház található.
Az apartmanház önálló zárt telken található, közelsége miatt nincs szükség a város parkolóinak igénybevételére sem, itt az autók zárt helyen „parkolódíj” mentesen parkolhatnak. Az apartmanház telkén a kertben lehet grillezni, kerti bútoroknál üldögélni akár esti hangulatfény mellett.
Az „ANGELHAUS” VENDÉGHÁZ központi fűtéssel rendelkezik, ezért egész évben, szeretettel várjuk pihenni, gyógyulni vágyó kedves vendégeinket, a fürdőzésre érkező családokat, valamint vadász, vagy bármilyen turista céllal érkező vendégeinket is.
Négy szoba várja a vendégeket 2 + 1 ággyal, teljesen felszerelt konyhahasználattal, főzési lehetőséggel, hűtőgéppel, mikroval, fürdőszobával. A szobák televízióval ellátva és kábeltévével fogható csatornákkal állnak rendelkezésre. Apartmanházunkban előnyben részesítjük a családokat, ezért a vendégeink érdekében kisgyermekek fogadására is felkészültünk, kiságy, járóka, etetőszék igény szerint rendelkezésre áll. A teljes apartmanház lefoglalása esetén, valamint gyermekeknek a szállásdíjból kedvezményt tudunk nyújtani.
Üdülési csekket elfogadunk, sőt, az „ANGELHAUS” VENDÉGHÁZ -ban lehetőség van arra, hogy belépőjegyét a Várfürdőbe igénylése esetén előre megváltsuk.
Amennyiben Önök a lakhelyük szerinti reumatológiai szakrendelés által kiállított beutalóval rendelkeznek, a Várfürdőben TB finanszírozott szolgáltatásokat tudnak igénybe venni.
Gyulán szinte minden este van esemény, program a gyulai Vár tövében, ahol középkori hangulatban töltheti el a meleg nyári estéket. A programokról információt a város honlapján találnak.
Jöjjenek Gyulára, az „ANGELHAUS” VENDÉGHÁZ-ba, ahol kellemes, gondtalan napokat tölthetnek el, kedvező áron!
Szeretettel várjuk Önöket!
Szolgáltatások:
Szobatípusok
Részletek | max fő | ár/éjszaka | |
1. szoba | 2 |
6 000 Ft valuta árfolyamok |
|
2. szoba |
4 Lehetőség van + 2 pótágy használatára (2 300 Ft / pótágy) |
6 000 Ft valuta árfolyamok |
Érkezési dátum: | Távozási dátum: | ||
Nem pontos dátum esetén plusz / minusz hány nap eltérés lehetséges: | |||
Felnőttek száma: | |||
Gyermekek száma: | |||
Kisállatot szeretne hozni | |||
Mivel szeretne fizetni | |||
Név: | E-mail cím: |
Ország: | Irányítószám: |
Település: | Utca, házszám: |
Telefonszám: | |
Érkezési dátum: | Távozási dátum: | ||
Felnőttek száma: | |||
Gyermekek száma: | |||
Kisállatot szeretne hozni | |||
Mivel szeretne fizetni | |||
|
|||||||||||||||
elfogadom a lemondási feltételeket | |||||||||||||||
Név: | E-mail cím: |
Ország: | Irányítószám: |
Település: | Utca, házszám: |
Telefonszám: | |
Szabad szobák a hónapban:
Hónap napja | |||||||||||||||||||||||||||||||||
22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | » | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 |
Szabad szobák száma | |||||||||||||||||||||||||||||||||
4 | 4 | 4 | 4 | 4 | 4 | 4 | 4 | 4 | 4 | » | 4 | 4 | 4 | 4 | 4 | 4 | 4 | 4 | 4 | 4 | 4 | 4 | 4 | 4 | 4 | 4 | 4 | 4 | 4 | 4 | 4 | 4 | 4 |